Kicsit megint eltűntem, de az augusztus csúcs szezon az oktatásban, mármint az előkészítésében. Meg aztán megint a Balatonon a családdal, (hajó meg otthon a kertben szárazon) aztán meg régi adósságomat kellett törlesztenem a feleségemnek: hegyet mászni mentünk a Tátrába kettesben. Igazából Eszter születése óta (ami már 12 év) nem voltunk sehol kettesben. Egy nagyobb túrát terveztünk, fel a Kis-tarpataki völgyön, átvágni a gerincen, majd a Nagy-tarpataki völgyön vissza a Bilikova menedékházba. Ez egy elég hosszú táv, majd 1000 m-es szintkülönbséggel ( a megmászandó gerinc 2300 m-es), de bevállaltuk. Fél nyolckor elindultunk kicsit borús, de szép időben. Még szinte senki nem volt a turista utakon, kényelmesen bandukoltunk felfelé. Az első rövid zápor mintegy 30 perc után ért el minket, de éppen akkor amikor elértük az első Zamkovszky-menedékházat (1475m). Pár percig tartott csak, ezért bátran tovább indultunk. Kitisztult az idő, sütött a nap, így értük el a Téry menedékházat (2015m). Rövid pihenőt tartottunk, majd még mindig remek időben nekivágtunk a Vöröstorony-hágónak (2352 m) hogy a Nagy-Tarpataki-völgybe jussunk. Na és itt kezdődött a neheze. A sziklafalig, amelyen kifeszített láncokon lehet átjutni, még simán eljutottunk, elkezdtünk rajta felmászni, és akkor csapott be a ménkő. Beborult és egy fergeteges vihar támadt. Lógtunk a láncon, ömlött az eső, majd átváltott jégesőbe, a sziklafalról is zúdult ránk a víz. Pillanatok alatt gatyáig átáztunk, még szerencse, hogy viszonylag meleg eső esett. Imakészségem nagyban nőt ezek alatt a percek alatt. Néhány percnyi dermedt kapaszkodás után azonban dönteni kellett: az eső folyamatosan szakadt, lefelé veszélyesebb mászni, így nem volt hátra más mint előre! Szerencsére már a sziklafal kétharmadánál tartottunk, így csak mintegy 100 méter volt hátra. Mire felértünk az eső is elállt, így bőrig ázva folytattuk az ereszkedést a Nagy-tarpataki völgyben lefelé a Hosszú-tavi menedékházhoz (1960m). Mire elértük a menedékházat újra elkezdett esni az eső. A menedékházban már felkészültek a turisták fogadására, begyújtottak a kandallóba, a körül szárította mindenki a ruháit és melegedett. 1 órát szárítkoztunk, melegedtünk, de az eső csak nem állt el, így a csendes esőben nekiindultunk a leereszkedésnek a völgyben a Bilikova menedékházig, ahol a szállásunk volt. Mire leértünk a menedékházhoz, ismét elállt az eső.
A szobába, már majdnem négykézláb jutottam csak el, de haza értünk.
Két napig alig tudtam járni, és elhatároztam, hogy én inkább maradok a vitorlázásnál!